Üdvözlünk mindenkit a weboldalon!

Tisztelt Lakosok!

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata az SZKTT Egyesített Szociális Intézményével együttműködve a város lakosai számára ingyenesen hívható zöldszámot tett elérhetővé.

zöldszám: 06-80/ 620-002

 Kérjük, hogy a fenti telefonszámot elsősorban az idős, egyedülálló, segítségre szoruló Szolnokon élő lakosok hívják. Munkatársaink az alapvető élelmiszerek beszerzésében, gyógyszerek felíratásában és kiváltásában tudnak segítséget nyújtani.

Egyéb esetben az országosan ingyenesen hívható zöldszámon tudnak információhoz jutni:

06 80 277 455 vagy 06 80 277 456, illetve e-mailen: koronavirus@bm.gov.hu.

 

megelőzés

Fontos tudni, hogy a koronavírus (az influenzához hasonlóan) cseppfertőzéssel terjed

A koronavírus ugyanúgy terjed, mint az influenza, cseppfertőzéssel, vagyis az orrból vagy szájból származó apró cseppeken keresztül terjed emberről emberre. A vírus tehát köhögéssel, tüsszentéssel, kilégzéssel kerül a környezetbe. Ezért is fontos több mint 2 méter távolságramaradni a megbetegedett személyektől és betartani az alapvető higiéniai szabályokat, mert azzal megfertőződhet valaki, hogy a cseppekkel szennyezett tárgyakhoz vagy felületekhez ér, majd a szeméhez, orrához vagy szájához nyúl. 

A megelőzéshez a legfontosabb óvintézkedések

Néhány egyszerű higiénés szabály betartásával jelentősen csökkentheti az esélyét annak, hogy elkapja a fertőzést:

  • Ne menjen olyan környezetbe, ahol nagy a valószínűsége a fertőzésnek! Ezért is fontos, hogy ne utazzon most például a gócpontnak számító Észak-Olaszországba vagy olyan más területekre, amiről már tudni lehet, hogy sok a fertőzött.
  • Kerülje a szoros kapcsolatot olyan személlyel, aki vírushordozó lehet, mert pl. a közelmúltban valamely külföldi fertőzött területen járt!
  • Alaposan és gyakran mosson kezet!  Lehetőleg szappanos vízzel vagy legalább 60% alkoholtartalmú kézfertőtlenítővel tisztítsa meg a kezét! Ügyeljen a körmei alatti, és az ujjai közötti területekre is!
  • Szellőztessen gyakran! Ez vonatkozik az otthonra, az irodákra, minden zárt térre.
  • Köhögéskor és tüsszentéskor takarja el az orrát és száját zsebkendővel, utána dobja ki a zsebkendőt és mosson kezet!
  • Kerülje el a köhögő, légúti tüneteket mutató embereket, a nagy tömeget!
  • Lázas beteggel lehetőség szerint kerülje az érintkezés minden formáját!
  • A megszokott érintkezési, üdvözlési formákat, például a kézfogást, a puszit, a baráti ölelést tanácsos mellőznie.
  • Fordítson fokozott figyelmet immunrendszere erősítésére, pl. fogyasszon elegendő vitamint!

Ha Ön egészséges, az arcmaszk használata önmagában nem előzi meg a fertőzést.

Az arcmaszk a megbetegedetteknek ajánlott, hogy ne terjessze a vírust egy-egy tüsszentéssel vagy köhögéssel!

El lehet kapni a betegséget olyan személytől, akinek nincsenek tünetei?

A betegség terjedése főleg a fertőzött személyek által kiköhögött, kilélegzett cseppeken keresztül történik. Annak a kockázata, hogy olyasvalakitől kapjuk el a betegséget, akinek egyáltalán nincsenek tünetei nagyon alacsony. Ugyanakkor, sok betegnél csupán enyhe tünetek jelentkeznek. Ezért elképzelhető, hogy olyasvalakitől kaphatjuk el a betegséget, akinél csupán enyhe köhögés jelentkezik és nem érzi betegnek magát.

 

koronavirus_piktogram_2Kedves Vendégeink-page-001

 

Magyar üzemeltetésben lévő éttermünk felkerült Szolnok Város gasztronómiai térképére.

Köszönjük szépen!

Borito pont gasztro SKM_C224e18071611090_0001

HTÉ_SKM_C224e18071611080_0001

Adventi hétvégi ajánlat

Karácsonyi kínálat 2019

 

Márton napi lakoma 2019

Az  éttermünk  Gasztro Klubot indított , várunk mindenkit szeretettel !

gasztro klub plakát (2)

Halas finomság

Kulturális Örökség Napja a Hotel Tisza Étteremben

orokseg 1 oldal_0001

orokseg 2_0001

Munkalehetőség szakács

Munkalehetőség konyhai kisegítő

Európa Gasztronómiai Fővárosában, NAGYSZEBENBEN a szolnoki HOTEL TISZA ÉTTEREM  nyerte el az első díjat .

Sibiu tábla

díj fénykép

Európa Gasztronómiai Fővárosában Nagyszebenben X. alkalommal rendezte meg a Híd Szebeni Magyarok Egyesülete a Hungarikum Napokat .  A jubileumi rendezvény díszvendége Szolnok megyei Jogú Város volt.

Fejér Andor alpolgármester a Thália Színházban tartott ünnepélyes megnyitón elmondta: Szolnok Város kiemelkedően támogatja a civil szervezeteket , a JNSZ megyei CIC és a házigazda egyesület pedig több komoly eredményt elért projektjeiben ez megvalósult ill. megvalósul. Városunk legkiemelkedőbb testvérvárosi kapcsolatai is civil kezdeményezésből alakultak ki ilyen volt Japán és Finnország is .  Itt Nagyszebenben egy olyan együttműködés előtt állunk, mely nagyon sokat jelent Szolnok és Nagyszeben lakosságának.

A rangos gasztronómiai esemény első napján 4 nemzet 32 versenyzői főzték bogrács ételeiket az ASTRA Múzeum Skanzenjében és mérték össze főző tudományukat. A megmérettetésben a  szolnoki Hotel Tisza Étterem kapta az első díjat maximális pontszámmal a zsűritől , az elkészített  hungarikum,  a ”  Tiszai Halászlé „ ételükért, melyet a nagy számú közönség jó étvággyal fogyasztott el.

A jubileumi eseményen a chefek (Rózsa Róbert  Buzsáki Barnabás , Fodor  Krisztián, Budai Steven Zongor )vasárnap mutatták be magyaros ételeiket (kakasherepörkölt sertés körömmel, marhapofa pörkölt, alföldi gulyásleves, tiszai halászlé, birkagulyás káposztával). A Karcagi Birkafőzők Egyesülete  a karcagi birkapörkölttel kóstoltatta meg a közönséget , valamint készítettek öreglebbencset is.

A rendezvény a magyar kultúra és a nemzeti értékek ápolását szolgálta.

Nagyszeben, Európa Gasztronómiai Fővárosa – Hotel Tisza Étterem

 

 

Ismét Múzeumok Éjszakája a Hotel Tisza Étteremben. Érdekességekkel várunk minden kedves érdeklődőt

3. sz. verzió-page-007

Áldott Pünkösdi ünnepeket kívánunk! Az ünnepen is várjuk kedves vendégeinket Éttermünkben és Fagyizónkban egyaránt ! nagyobbpünkösdi kép

pünkösdi kép 2

husvét

Március 15. 2019. évi

új év & étlap

megújult étlap 03

jöjjönel

Üzleti ebéd (1)
Új év 2019.jpg 2

Ünnepi nyitvatartás 2018

Magyar üzemeltetésben lévő éttermünk Karácsonyi ajánlata :

Karácsonyi kínálat 2018

2018-07 július Civil Forrás 01

2018-07 július Civil Forrás 02

nyari kavalkad_0001

SKM_C224e18062008160_0001

SKM_C224e18062008161_0001

“Múzeumok éjszakája” 2018 Hotel Tisza Étterem:

kis plakat muz.ejsz._0001

plakat muz.ejsz._0001.jpg

Cigányzene időpontBallagási csomag

Tanoda gyermeknap megívó

Tanoda gyermeknap program

Kerthelység megnyitott

Terasz 02

Fagyizó megnyitott

search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close